2010. március 28., vasárnap

MAYA

Hat vagy hét éves volt? Ezt már nem tudjuk meg pontosan .... de tulajdonképpen nem is számottevő már. 

Hatalmas életerővel, energiával rendelkezett, de a gazdis életből csak nagyon kevés jutott neki, pedig ahogy egyik barátnője mondta: 

"Maya nagyon jó kutya, csak el kell nyerni a szívét."

Ez így igaz, mert egy németjuhász-stafford keverék nem egyszerű eset, de akit megszeretett, azt a végtelenségig imádta. Kb két évvel ezelőtt gazdája leadta az állat-egészségügyi telepre, nem tartott a társaságára többet igényt. Egy kutyamentő egyesület hozta ki onnan, s hamarosan egy öreg hölgyhöz költözhetett, akihez szintén ragaszkodott, csak az a fránya kerítés ne lett volna olyan megbízhatatlan. Mayus megtalálta a rést, ahol kimászhatott az utcára, s vidáman rémisztgette a járókelőket anélkül, hogy bárkit bántott volna. Nem maradhatott, így visszakerült gondozásba, a kutyapanzió biztonságába. No, igen, a biztonság meg is volt, enni-innivaló, simogatások, séták az önkéntesek segítségével, csak a neki való gazda nem érkezett meg. 
Viszont Maya természete alakult, ráadásul nagyon jó irányba, emberekkel barátságos kapcsolatot ápolt, néhány - általa kiválasztott - kutyával is kijött már, és közben várt, alkalmazkodva a panzió körülményeihez.

A tél elején megbetegedett, orrocskája váladékozni kezdett. S jött az ilyenkor szokásos rohanás az orvoshoz, vizsgálatok sora, szövettan és a lesújtó eredmény: Maya orrában daganat keletkezett. December 7-én műtötték, hősiesen tűrt mindent a műtét után is, pedig úgy nézett ki, mint akivel horrorfilmet forgattak. Ráadásul a műtéti szövettan eredménye is kétségbeejtőnek bizonyult, mert nagy agresszivitású adenocarcinomát mutatott az eredmény. 

Sugárkezeléseket és gyógyszert kapott ez a hős, aki két héttel a nehéz műtét után már vidoran szaladgált a hóban. Barátai és segítői végtelen hittel bíztak teljes felgyógyulásában, még ha mégoly kemény menetnek is bizonyult a történet, csak azon az egyetlen, de legfontosabb tényen nem tudtak változtatni, hogy Maya igazi otthonban lábadozhasson. Aki élt és mozgott, mindenki ezen gyötrődött, ismerősöket, barátokat kérdezgettek, tud-e valaki segíteni, de mindenhol nem-mel kezdődött a válasz. 

Maya hős. Igazi és valódi, mert ezzel a rettenetes kórral küzdött panzióbéli létében, s még ennek ellenére is vidáman ment a sétákra, örömmel vett minden szeretetteli apróságot barátaitól. És a napok, hetek teltek, a sugárkezelés befejeződött, maradt a gyógyszerezés. 

Március elején Mayus állapota egyik pillanantról a másikra rosszabbodott, az újabb vizsgálat szerint elkezdett visszanőni a tumor az orrába, a sugár-és gyógyszeres kezelések dacára. Egyértelművé vált, hogy a panzióból azonnal ki kell hozni, nem maradhat magára, ápolásra és minél több szeretetteljes simogatásra, gondos figyelemre van szüksége. Móni összerámolta kicsi lakását, s helyet készített Mayusnak, hogy felügyelet és végtelen szeretet vegye körül a lábadozót, mert hiszen még mindenki abban bízott, ebből is kijön. Jött egy nagyon jó ötlet, energiakezeléssel talán javítható az állapota (természetesen a gyógyszerek is maradnak), s talán még jó pár hónap állhat Maya rendelkezésére, hogy simogató kezek oltalmában tölthesse a fennmaradó időt. 

Az energiakezelések hatására Maya lábra állt, elkezdett ismét enni, inni, majd pár nap múlva újból a labdamániás Maya állt a lányok előtt. Igaz, csak pianóban adta elő, de igen, labdázott óvatosan. Sőőőt! Objektív fotószemrevételezések szerint az orrán kívül látható pukli is apadt! Jókedvűen nézett a világba, pacsit, puszit osztott, evett, ivott.
 
Alig két hetet kapott még a Sorstól. Egy éjszakán Móni nagy robajra riadt, felugrott és látta, Maya nincs jól, rohama volt, ijedten és kicsit révetegen pislogott. Aztán egy sima, egy fordított helyzet alakult ki, egyik éjszaka nyugodtan, a másik rohammal telt, még a nyugtató sem hatott. Az orvosi vélemény szerint talán elkezdett ráhúzódni a szemére a kór, a teljes ct vizsgálat elvégzése azonnalivá vált, csakhogy... kis magyar históriánkban először időpontot kell kérni, s elutazni 200 km-rel odébb, mert csak ott végzik. És már több idő nem volt...... :(


2010. március 23-án Mayát el kellett engedni. ... ... a végén már ő is jelezte, nincs tovább, elég volt.


Köszönjük, hogy Veled lehettünk, Csillagvirág!


8 megjegyzés:

Terike írta...

Nagyon sajnálom hogy elment Maya.Mindent elkövettetek érte! Talán fenn barátkozik a mi Bengó és Fifike kutyusinkal! Nagyszerű ember vagy! Eggyütt érzek veletek mert én is mindent megteszek az állatokért! Üdvözlettel Terike

TeaMami írta...

Köszönöm Terike. Igazából az Ebremény csapat, akiknek a köszönet jár, no meg a rengeteg egyéb állatvédő team. Csak ne lenne az ember olyan, amilyennek nem kéne lennie, sokkal kevesebb tennivaló akadna.
Szeretettel üdvözöllek. :)

merrybear írta...

Most itt bőgök Maya történetén! Annak nagyon örülök, hogy szeretetteljes környezetben élhetett.
Sajnos nagy szükség van az állatvédő szervezetekre az emberi felelőtlenség miatt.
Nekünk imádnivaló gazember 2 németjuhász-fajzatunk van.
Minden jót kívánok!

TeaMami írta...

Köszönöm, hogy elolvastad. :) Sajnos, Mayának nagyon kevés jutott az igazi otthonból, bár a panzióban is sokan szerették.

Nekem is németjuhászom van. :)

merrybear írta...

Nagyon szeretem az állatokat, főleg a kutyákat.:)
Egy gasztroblogról találtam ide, el is csodálkoztam, hogy recept helyett kutya-történetet találok.:)
Úgy érzem, talán a szeretet fontosab is, mint az otthon, mert utóbbi lehet rossz.Sok embernek csak "van" kutyája. Törődés, odafigyelés nincs...
Nálunk a németjuhászok tőlünk függetlenül lettek, nekünk mindegy milyen kutya.:) Nagyon okosak, és óriási gazfickók. Az első a '90-es évek elején talált minket, és pár hónapos kóborkutya volt, ő választott minket gazdinak. Gyerekek voltunk öcsémmel, mellénk szegődött az utcán. Aztán másnap is...
A mostani kettőről itt egy kép: http://picasaweb.google.com/hellabanya/Qtya#5467890445606231458 Az idősebbiknek az apja ismeretlen,nem tudok rájönni, milyen vér lehet még benne. Végtelenül nyugodt (=lusta :) ), míg a kicsi egy hiperaktív energiabomba.

TeaMami írta...

Gyönyörűségesek! Megkukkantottam őket. :)
Látom, a vizet ők is szeretik.

merrybear írta...

:) Igen, "vizesek". Csonny (a nagy) ugyan a slagtól fél, (nem tudom mi okból, valami történhetett vele kicsi korában), Stefi azt is imádja, a folyóért, patakért mindketten odavannak.:)

Bianka írta...

Nagyon sajnálom. Nekem is van egy életem értelme picike kutyulim. Annyira rettegek ettől a pillanattól, hogy egyszer eljön :(

LET'S GET TOGETHER :)

HOGY SZALAD AZ IDŐ! :)

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

Jelen blogban található szövegeket (kivéve a megjelölt forrásmunkákat) saját kútfőből merítettem, a fotókat, melyeken blognevem olvasható, saját magam készítettem. Ezen szövegeket illetve fényképeket kizárólag előzetes írásbeli beleegyezésemmel, engedélyemmel lehet felhasználni.
Amennyiben csak rövid mondatkiemelés jelenik meg másutt bármelyik postomból, ott kérem feltüntetni az idemutató linket.
Köszönöm.