2010. június 11., péntek

GYORSJELENTÉS AZ ILLATOS ÚTI AKCIÓVAL KAPCSOLATBAN!!

Kedden megbeszélésre került sor az állatmentők és a telep igazgatója között, melynek eredményeképp az igazgató belátta, értelmetlen kitiltani az eddig is ott fotózó civileket,  
így visszavonta az utasítást a mai nappal!!

Megszövegezésre került egy megállapodás is köztük, mely - remélhetőleg - minden félnek javára lesz.

KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, AKI AZ ÜGY MELLÉ ÁLLT!


2 megjegyzés:

merrybear írta...

Hála az égnek (és a jóérzésű embereknek).

TeaMami írta...

Sajnos, nem sikerült még egyelőre, pedig egy hete volt a tervezett aláírás megbeszélve.... :( mindjárt írok róla egy pár sort.

LET'S GET TOGETHER :)

HOGY SZALAD AZ IDŐ! :)

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

Jelen blogban található szövegeket (kivéve a megjelölt forrásmunkákat) saját kútfőből merítettem, a fotókat, melyeken blognevem olvasható, saját magam készítettem. Ezen szövegeket illetve fényképeket kizárólag előzetes írásbeli beleegyezésemmel, engedélyemmel lehet felhasználni.
Amennyiben csak rövid mondatkiemelés jelenik meg másutt bármelyik postomból, ott kérem feltüntetni az idemutató linket.
Köszönöm.